Válasz Bencének – 1. rész
Sokat gondolkodtam azon, hogy mitől volt igazán nagyon jó a Csipetnyi Só. Ha az oldal egykori struktúráját tekintve több részre bontjuk a kérdést, azt hiszem, az önmagáért beszélt, hogy a CsS újság részében nagyon színvonalas írásokat, sőt teológiai és egyéb tudományos igényű tanulmányokat, esszéket, valamint színvonalas igehirdetéseket igyekezett megjelentetni Bartha Pisti. Ha azonban csak a közösségi oldal részére koncentrálunk, akkor azt kell mondanom, hogy a CsS fóruma két okból volt szenzációs, és ezek közül csak az egyik jöhet szóba a Bence által preferált oldalfejlesztői szempontból, mert a másik teljes mértékben emberfüggő, vagyis hogy az emberek milyen topicokat nyitottak, és milyen hozzászólásokat írtak. Bence, engedelmeddel a válasz első részében e második dologra szeretnék hozni egy példát, ami nem fejlesztésfüggő cucc, legfeljebb szórakozásképpen olvasható. (Elnézést a hosszúságért, vékonyka ez a központi sáv, remélem, ezért nem kapok user.destroyt! :-)
(Bence, indíthatsz egy nyereményjátékot is: aki kitalálja, melyik vagyok én, az kaphat valami ajándékot!) :-)))
Matvej Ivanovics: Izvinyítye, hogy rekedt károgásommal zavarom az ájtatot, de nem tudom megállni, hogy ne szögezzem szembe ateista véleményemet Voigt bá obskurus szövegével. Isten (szerintem – bár annyira meg vagyok győződve igazamról, annyira kőkemény ateomaterialista vagyok, hogy legszívesebben elhagynám a szerintemet) igenis belehelyezhető egy nagyobb kategóriába, ennek a kategóriának pillanatnyi használatra a „gondolat”, esetleg az „elképzelés” nevet adnám, vagy ha trendi akarnék lenni, a „mém” kifejezést használnám, ami kábé elmevírust jelent. Igen életképes elmevírus, ez Isten. E minőségében nyugodtan lehet tárgya megismerésünknek, leghatékonyabban pozitronemissziós tomográffal vizsgálható. És punk, és tum.
logoswarrior: Nem az a probléma, kedves Matvej, hogy ateista vagy, mert ha Isten egzisztenciáját tagadod, akkor bármily furcsa, de jó úton jársz az Isten-kérdés leglényegesebb aspektusainak megértése felé. Az igazán obskurus vakságot ebben a kérdésben a materializmus okozza. De legfőképpen (ennek folyományaként) a pozitronemissziós tomográf. Az aztán végképp az anyag börtönébe zárja a szellemet.
A legelsők között tisztázandó, hogy amit te nagyobb kategóriába helyezhetőnek tartasz, az nem Isten a maga önmaga-valóságában (aszeitásában). Ezt persze, úgy tűnik, magad is tudod, mert „gondolatról” és „elképzelésről” beszélsz. Vagyis a saját elmekonstrukciódról elmélkedsz, de akár nevezheted az elméd vírusának is, ez már a te bizniszed, sőt ezt te minden további nélkül kinevezheted a saját személyes Istenednek is… Csak egyet nem tehetsz meg, ha intellektuálisan tisztességes és korrekt óhajtasz maradni: nem jelentheted ki ezt a két szót így, általános érvényességet követelve: „ez Isten”. Szellemi téren az is alázatosabban venné ki magát, ha valamilyen nyelvi fordulattal jelezted volna vagy csak halványan utaltál volna rá, hogy a te „punk”-odnak és „tum”-odnak a te személyes univerzumod általad ismert határain belül van jelentősége, érvénye és funkciója.
Szerintem (én is hozzáteszem, mert lehet, hogy nem mindenki szerint) az elme területének vizsgálata igen alkalmas arra, hogy megértsünk valami fontosat Isten természetéből. Na persze az elme igazi lényegéből materiális alapon, pozitronemissziós technikákkal vajmi keveset lehet felfedezni, lévén, hogy tisztán szellemi valóságról van szó. De ennél félrevezetőbb lépés Istent egy gondolattal, elképzeléssel, mémmel vagy vírussal azonosítani, mert az elme terén ez ugyanaz a fatális hiba, mint a világ terén azonosítani Istent egy élőlénnyel, egy létezővel, még akkor is, ha ezt szellemi vagy legfőbb létezőnek kiáltjuk ki. Ha az elménél maradunk Isten az elme alapja, pontosabban maga a tiszta Elme, amely egyáltalán lehetővé teszi a gondolatok, elképzelések vagy elmevírusok létezését. De nem sorolható be ezen létezők sorába, mert lételmételetileg alapvető kvalitatív szinten különbözik mindattól, ami belőle nyeri létét.
Matvej Ivanovics: Kedves logoswarrior, megkésve bár, de törve nem, iggenis azt mondom, hogy az elme igazi lényegéből materiális alapon, pozitrongenyával, mágneses rezonogenyával és ezek társgenyáival vajmi sokat fel lehet fedezni, mivel az elme nem más, mint az agysejtek összjátéka, az agysejtek pedig nem mások, mint szoros szimbiózisban létező élőlények, az élőlények pedig nem mások, mint víz, fehérjék, cukrok és egyebek összjátékai, mely összjátékokat felderíthető szabályok vezérlik.
Persze a kérdés nyilván a tudás és érzés, tehát az, hogy attól, hogy átlátom valaki agysejtjeinek működését, még nem tudom, amit ő tud, nem érzem, amit ő érez – természetesen ez lenne a teljes megértés. De ha sikerül saját agysejtjeimet hasonló konstellációba rendezni, mint amilyenben az övéi vannak, akkor nagyon hasonlóan kell tudjak és érezzek, mint ő. Vagyis aki hasonlóan érez és tud, az már nem én leszek, hanem inkább még egy ő. Vagy, ha esetleg csak az agykéreg felszínét kell átállítani, akkor a mélyben még én leszek, csak pillanatnyilag azt érzem, amit ő.
Gondolatátvitel! Ha mindenki képes lesz rá, és mindenki látja, amit más gondol, és érzi, amit érez, akkor nem is kell pozitrongenya. Ámde ha a szubtilis szellemek és egymásra rezonáló érzületek eme világában valaki mégis szert tesz egy pozitrongenyára, amivel egészen tudományossan sejtszinten lát mögébe az agyműködéseknek, akkor lehetősége lesz (műtétekkel vagy egy nem csak érzékelni, de agyátrendezni is képes pozi-, esetleg negatrongenyával) egészen tudományossan sejtszinten belőni ezeket az agyműködéseket, és mindenki azt gondol és érez, amit ő akar. Szóval mindig a tudomány győz. Csak néha sokat kell rá várni.
És, ha jól értem, azt mondod, hogy Isten nem a világ egy része, hanem Isten a Világ, és ugyanígy Isten nem az elme egy része, hanem Isten az Elme. Én pedig azt mondom, hogy Isten vagy az elme egy része, vagy egy tulajdonsága, tehát bizonyos (elmerész esetén kisebb, elmetulajdonság esetén nagyobb) mennyiségű sejt bizonyos módon való összerendeződése által generált képzet. Ha ezeket a sejteket az összes istenhívőben kiirtjuk vagy más módon rendezzük össze, Istennek annyi. Punktum!
pisti: Kedves Matthew Johnson! Annak az „istennek”, akiről te beszélsz, máris annyi, és még pozitrongenya sem kell hozzá.
Viszont én tégeded bemértelek baze, és mingyár kiirtalak minden pozitrongenyából, vagy legalábbis másként rendezlek, és akko neked annyi. Punktom.
logoswarrior: Pisti, őszintén bevallom, kezdek aggódni, hogy Matvej Tóbiás, a szellembarbár materialisták brutális hadvezére bosszúból elkapott téged, azaz bemért, és azóta a legsűrűbb negatronemisssziós pozitrongenyával sugározza be az agysejtjeidet, minek következtében nemhogy az istenhitednek is annyi, de már azt sem tudod elmondani, hogy mi az összefüggés a Tibi mágiás cikkére írt reagálásom és aközött, hogy te felelősséget érzel ezért a srácért, és tollat kellett volna ragadnod.
Matvej Ivanovics: A vallás pillanatnyi hitem szerint a hierarchiában élő emlősök alfahímjeinél kialakuló agyi tünetegyüttes, ami annak következtében áll elő, hogy megszokták, hogy van valaki fölöttük a rangsorban, aki előtt meg kell hunyászkodni, de mikor ők lesznek az alfahímek, nincs élő, aki előtt meghunyászkodhatnak, így hunyászkodnak egy hitt-élő, egy bizonyára-élő, egy túlnan-élő előtt, és a hunyászkodásban követi őket az általuk uralt, hm, hm, csoport.
De ha ígyen van is, nincsen ezzel semmi baj, attól még az érzület mindenki szívét vidámíthassa s lelkét emelheti.
Becsületes jó éjszakát.
logoswarrior: „pillanatnyi hitem szerint” – nos akkor fellégezhetünk, testvéreim az Úrban. Merthogy akkor világosodik már a vallás végső természetét, lélektani és spirituális gyökerét oly határozott szemlélettel elemző kritikai elme, melybe az utóbbi időben talán egy önreflexivitást előidéző (elme)vírus fészkel(het)te be magát. Bár ellenállhatatlan késztetést érzünk a feltétlen hunyászkodásra, de azért én mégis azt mondom, örvendezzünk, testvéreim! Letűnőfélben lévő korok valláskritikus óriásainak, Feuerbachnak és Freudnak a szellemi frigyéből születnek még jelen korunkban is eme örökséget ápolgató, tupírozó és felzsírozó, jelentős kritikus egyéniségek, akik a puszta pszichikai projekciót már a pozitronágyúk materiális hatékonyságával is képesek ötvözni (a nagy elődök legalább megmaradtak a psziché szintjén, mert ennyi minimális szellemi érzékenység azért volt bennük). A szellemi korrektség és az intellektuális tisztesség azon a ponton vehetné kezdetét e meghitt virtuális áhítattérben, ahol a kritikus elme addig a felismerésig jut el, hogy a projekciós istenképen alapuló istenhit és vallásosság nem terjeszthető ki általános érvénnyel minden ember hitének eredetére. Másrészt ugye – mint azt a néminemű teológiai műveltséggel rendelkezők abszolút kisebbségének szellemi rezervátumban élő tagjai mind tudják – ezeknek a nagy kritikus elődöknek az érvrendszereit a nem kevésbé nagy teológus titánok már több alkalommal is ízekre és miszlikekre szedték széjjel meg szana. Na de, testvéreim, őszinte búbánattal válaszoljatok: ki veszi a fáradtságot, hogy onnan kintről bemenjen a rezervátumba, és nekiálljon olvasnivalót keresgélni e kérdésekről?
