Nos, nem tudom, kívülről így látom-e majd a Tűztornyot: ha még újítják, akkor igen :-) http://portal.sopron.hu/Sopron/portal/galleryshow?id=2276
Indulok Sopronba. A héten a Líceumot és az evangélikus templomot valószínűleg többször látom majd. Régen jártam a városban, kocsival odataláltam. Remélem, vonattal is sikerül. Sziasztok!
Mint egy angyal, kinek állán borbély ecsetje
maszatol, ajkamon a megivott sörök
habja még, szivar a fogam közt, úgy ülök;
lelkemben vitorlák láthatatlan menetje…
S mint vén galambducok forró, pettyes szemetje,
száz szennyes álom ég bennem és füstölök,
s fájó lelkemben úgy gyűrűznek bús körök,
hogy olyan, mint az ős fák évgyűrűs szövetje.
De majd, bús álmaim lenyelve, megrogyott
szívvel, s leöntve már egy kisebbfajta hordót,
kertjébe megyek át a kocsmának, hogy ott
szelíden, mint az Úr, pisáljak egy nagyot,
a barna ég felé ivellőt, messzecsorgót…
Helyeslést intenek a délceg napraforgók.
(Babits Mihály fordítása)
Katonai ceremóniát követően, a Himnusz eléneklésével kezdődött 2012. május 10-én Áder János köztársasági elnöki beiktatása a Sándor-palota előtti Szent György téren. Az alkalmon a történelmi egyházak vezetői – így Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök is – áldást mondtak az új elnökre.
Miért tűnik úgy, hogy az egyházi eseményeken kerülik a humort? Az öröm, a humor és a nevetés lelki ajándékok, amelyeket csak a saját vesztünkre mellőzhetünk – írja Relevant Magazine-ban James Martin jezsuita.
[…]
Az evangélium Jézust az öröm és játékosság embereként írja le – állítja a jezsuita. Ugyancsak nehéz elképzelni, hogy egy jó történetmesélő, amilyen Jézus volt, ne értékelné a humort. Jézus tisztában lehetett vele, hogy meg kell ragadnia, le kell nyűgöznie hallgatóságát. Történetei gyakran élesek és provokatívak voltak. Végső soron vándorprédikátor volt, akinek gyorsan le kellett kötnie hallgatóit egy vicces történettel, okos példabeszéddel vagy humoros oldalvágással. Ráadásul tanításának számos pontja is viccesnek, sőt nevetségesnek tűnhetett első hallásra – például hogy szeressük ellenségeinket, vagy hogy imádkozzunk azokért, akik kivégeznek minket, és hogy hetvenszer hétszer bocsássunk meg a másiknak.
Jézus tanítványává fogadja azt a Natanielt, aki azzal fogadja: jöhet bármi jó Názáretből? Ez a lépése mindenképp arra utal, hogy volt érzéke a humorhoz.
Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/jezus-viccesebb-volt-mint-gondolnank
http://www.youtube.com/watch?v=doCGaP1IK-E
"Állok a sarkon, körülöttem népek,
Jönnek mennek okosak és szépek.
Változó világ, álarc és lepel,
Az igazat néha rejteni kell.
Ezernyi ház és beton kaszárnya,
Zeg-zugos utcák döglött homálya.
A társtalanság szétáradt bennem,
Túlcsordul, és kiönt szivemben."
Kedves Testvéreim!
Budapesti diákszállásomról nemrég egy könyvkereskedésbe indultam a szomszédos XIII. kerületbe, hogy személyesen átvegyem megrendelésemet, Angyalföldön. Régi könyvek szenvedélyes gyűjtője vagyok, főleg az 1940 lőtt kiadott könyveket keresem. Vásárlás után a 3-as metró Dózsa György úti megállója felé siettem már a Váci úton. A járdán sétáltam, aztán odaértem az állomáshoz. Siettem szokás szerint, de hát én örülök a meglepetéseknek, ha megállhatok pihenni vagy csodálkozni. Az aluljáró bejáratánál érdekes látvány fogadott. Magas épületet bontottak éppen – http://hetivalasz.hu/itthon/valtozas-a-fovarosban-47236 –, az egykori Volga szállót. Meg is álltam néhány percre, mert ritkán találkozom efféle látványossággal. Nézegettem hát szemből, ahogy az útkereszteződés mellett a romokon markolókkal dolgoztak, és nem egyedül álltam meg nézelődni. Egy jó magas épület volt, egy elmúlt kor hiteles tanúja. Hát ezt bontották le. A romok persze magasan álltak még, de már hordták a sok törmeléket. Egyszer csak teljesen eltűnik majd az egykor épen csodált épület.
Aztán észrevettem valami mást is, valami igazán meglepőt. Észleltem azt, amit szemből a járdáról sokáig nem láthattak, míg állt ez a lebontott magasház. Immár látszik a sugárút járdájáról is, éppen az aluljáró bejárata mellől egy szintén magas épület tornya, amit eddig eltakart ez a szálló. Utánajártam a dolognak, és megtudtam, hogy egy római katolikus gyülekezet templomának tornyát – http://miserend.hu/?templom=3671 – takarta el eddig a néhai szocreál szálló. Gondolkoztam azon is, hogy a tornyot majd bizonnyal eltakarja egy másik épület, amit helyére építenek majd: mármint ha az egész út építészetét nézzük, egy modern irodaház vagy valami üvegpalota. A legújabb korban sok épület magasabb a templomoknál is, de ezt már szinte megszoktuk a városban. Eleget nézelődtem, úgy gondoltam, mindent láttam, indultam hazafelé. Számomra nagyon érdekes, nehezen megfogalmazható, és összetett élményt osztottam meg a Testvérekkel. Sok minden lehet benne. A kép, a látvány és a mai ige számomra egymást segítik értelmezni, de annyit elárulok, hogy az élményben nincsen káröröm.
Feltöltött kép a bontásról: http://hetivalasz.hu/data/cikk/4/72/36/cikk_47236/volga.jpeg
További képek: http://galeria.index.hu/belfold/2012/04/13/mar_csak_hatalmas_tormelekhalom_a_volga_szallo/12 (itt éppen látszik a torony teteje)
"Kedves Evangélikus Testvérem!
Szeretettel köszöntelek konfirmációd 10. évfordulóján!
A györkönyi templomban 10 évvel ezelőtt lettél egyházunk felnőtt tagjává, amikor sok tanú előtt szép hitvallást tettél és vetted Isten személyre szóló áldását. Ennek emlékére testvéri szívvel meghívlak a 2012. május 27-i, pünkösdi ünnepi istentiszteletre […]"
10 éve! :-)
Ünnepi nap volt 2012. április 22 – én Györkönyben. A „SZŐLŐTŐ” Alkoholisták Gyógyulását Elősegítő Alapítvány Rehabilitációs Otthona létrehozásának huszadik évfordulójáról emlékeztek meg az ünneplők: az Otthon munkatársai, gondozottjai, húsz év előtti alapítói, egyházi vezetők, a község, és az evangélikus gyülekezet tagjai, közeli és távolabbról érkezett vendégek egyaránt.
Fogalmam sincs, az idei félévbe még hány myLutheres ("tanulmányi") vonatkozás fér bele… Én ugyan nem bánom!
Legújabb hírem, hogy Orosházára érkezem szombaton tanári vezetéssel diáktársaimmal teológusnap alkalmából. Vasárnap igét hirdetek Szentetornyán, Jn 21,1-14 alapján.
Az igével barátkozom éppen :-) És az a „poén” az egészben, hogy idén a teológusnapokról éppen a szupplikációk miatt maradtam volna le. Aztán mégsem.
Orosháziak, remélem, látjuk majd egymást :-)
„Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.”
Nagypéntek a temetési beszéd illő napja. Meghalt, itt hagyott, meg is csalt minket. Kiválónak tűnt, szívünkhöz nagyon közel állt, mert magával ragadó volt beszéde hozzánk, tetteire szívesen emlékezünk. Csodálatra méltó és bátor odafordulása vámszedőkhöz, adócsalókhoz, hazaáruló férfiakhoz, lenézett nőkhöz, bűnös asszonyokhoz talán egy jobb, egy tényleg szebb világot ígért, ahol az emberek testvérei egymásnak. Hiszen úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók, nem úgy, mint a teológusok. Álmodozásaimban talán még azt is hittem, hogy eltűnik a bűn, a bűnösök is megszentelődnek, együtt vigadunk ellenségeinkkel: már a bosszúnál is szebb eszme volt! Hiszen az emberiség történelme eleget vajúdott már. De „jaj, összedőlt a kincstár…”
Ott álltam a sírnál. Egyáltalán nem érzem úgy, főleg akkor, Nagypénteken nem éreztem úgy, hogy a bűnt is eltemetjük. Összeomlott minden: Isten közelítő országa, megsemmisültek az ígéretek, sírba szállt minden, amit valaha csak hirdetett Ő, és előtte a próféták, Ézsaiás, Jeremiás, Keresztelő János. Összedőlt a kincstár. Harag is volt bennem. Az a kevés ember, akinek volt mersze a kivégzés helyéig is elkísérni őt: néhány asszony, köztük az édesanya, és a szeretett tanítvány várta a rövid temetési beszédet. Igen, ezt nekünk kellett volna mondani, nekünk élőknek: az élőket kell vigasztalni, nem a halottat. Nem a pásztort, akit nemhogy megvertek: hanem megölték, kivégezték. A nyáj szétszéledt: tényleg, ez is ígéret volt, emlékszem. Meg kellett történnie a teljes összeomlásnak. Csak akkor még nem értettem őt.
Nem tudtam mondani semmi biztatót a sírnál. Ha a bölcs prédikátor szavaira gondolok, akkor ma is belátom ugyanúgy, hogy illő, alkalmas ideje volt valaminek Nagypéntek: a legmélyebb gyásznak. Neki kellene beszélni, mondtam magamban a kínos csendben, a tehetetlenség némaságában, az összeomláskor, neki kellene tenni most valamit, ő értett ehhez igazán. De ő nem volt már. Akik a sírig követtük Jézust, ha elég bátrak voltunk a keresztig is elkísérni: elmondtuk volna a halotti beszédet, ami egy igaz, becsületes, jóravaló, derék, tisztességes embert, a valaha élt legjobb embert megillet. Csendben maradunk.
A sírt lezártuk még időben. Féltem, hogy valamelyik nagyszájú tanítvány közülünk, aki nem bírja elviselni lelkiismeretének vádló szavát… vagy egy asszony!, aki a gyászban és e szép férfi iránti rajongásában tébolyodik meg: szóval nemsokára feltámadási beszéddel áll elénk… Vagy akár én is feltámaszthatnám bármikor: bosszúból! Igen, Atyja jobbjára űzni, jó magasra…
A zsidó szellemi elit, úgy tűnik, hála Istennek, együtt gondolkodott velem, isteni beavatkozás és váratlan fordulat, megnyugtató esemény: az őrizetet is megszervezték a sír mellé, nehogy ellopják a testet. Jól tették. Így megkötöztek engem, nem kellett küzdenem akaratom ellen, mehettem végre pihenni: kipihenni a fáradalmas követést. Követést, aminek végén óriásit csalódtam. Ráadásul – keserű humorral – akaratuk ellenére ők, a zsidó vének is megadták neki a végtisztességet.
Nyugodjon békében, eleget szenvedett.
Így érkeztem ma hajnalban ide. Magammal hoztam minden keserűségemet, haragomat, csalódottságomat, fáradtságomat, nyugtalanságomat. Nem tudtam kipihenni a nagy jeruzsálemi ünnepet, ami végzetes volt számunkra, ami győzelme a bűnnek. Nem hagy pihenni, kikapcsolódni, szórakozni, aludni az elmaradt nagypénteki halotti beszéd.
Úgy, ahogy gyászbeszédet nem tudtam mondani a halott test mellett, úgy most az üres sír mellett sem tudok megszólalni. Hogy kerültem ide? Mária, a magdalai Mária érkezett a hihetetlen hírrel: nemhogy az üres sírt fedezte fel, hanem látta az élő Jézust. Nem tudok megszólalni, már csak azért sem, mert feltámadási beszédet nem hallott még senki. Halotti beszédet már hallottam, feltámadásit még nem. Most is csendben maradok. Türelmetlenül várom, hogy folytassa Mária. Hinni akarok neki.
Leginkább azt akarom, hogy most az emberek hallgassanak el ismét, maga az élő Isten mondjon valamit. Ő biztosan ért ahhoz is, amit feltámadási beszédnek gondolok. Egyszerű beszéd lehet, amit csak azok értenek, akik a sírig követték őt, látták csúfos halálát, vereségét, az iszonyatot, és meggyászolták, végül eltemették.
Mindkettő beszéd a sírnál hangzik el, egyiket nem érteném a másik nélkül. Mintha nagypénteken emberért elmondott halotti beszéd maradt volna el, most pedig a szenvedésben kétnapi hallgatásban megdicsőült Isten Fia érkezne közénk.
Csendesedjünk el, Testvéreim. Hadd mondja ő maga: nézzétek Barátaim, feltámadtam. Vállaltam veletek a lét fenyegetéseit: ugyanolyan testben születtem, mint ti. Éreztem a nagycsütörtök éjjeli hideget, éreztem fájdalmaitokat, magamra vettem szenvedéseiteket, még a halált is. Nem ismertétek akkor fel bennem az ács Fiát. Valami földöntúli lázadót akartatok belőlem kierőszakolni, egy hőst, aki ítél végre.
Felismeritek most bennem Isten Fiát? Szelíd vagyok és alázatos, nem élek vissza hatalmammal. Atyánk kegyelmének ideje tart még. Engem, aki Szűz Máriától, egy falusi asszonytól születtem, tanítottam, tanítványokat hívtam el, szenvedtem, vállaltam a szégyent, a prófétaságot saját hazámban, és meghaltam Pontius Pilátus helytartóságának idején, alászálltam a poklokra és harmadnapon feltámadtam. Ez az én rövid történetem.
Csendesedjünk el…
Tél veszíti ingét,
pirosodik Húsvét,
hamarosan hazamegyek,
boldog leszek ismét.
Kötél meg nem köthet,
szél vissza nem lökhet,
aki velem összeveszik:
porba höntöröghet.
Nagycsütörtök: átok,
szeget kalapáltok,
Isten ellen készülődtök
ácsok és kovácsok.
Nagypéntek: habos vér,
működik a hóhér,
Jézus meghal bűnösökért,
jószagú ringyókért.
Feketednek felhők,
bőjtölnek a bendők,
harangnyelvek megbénulnak,
szólnak fakereplők.
Nagyszombat sugároz
a feltámadáshoz,
selyem-zászlók akadoznak
bimbózó faághoz.
Alkonyatkor festek
piros tojást, kéket,
borozgatva megköszönünk
égi üdvösséget.
Tél veszíti ingét,
pirosodik Húsvét,
hamarosan hazamegyek,
boldog leszek ismét.
