Nem kimondottan szánkózós-hógolyózós idő…

Könyvajánló: Kurt Vonnegut – Isten hozott a majomházban!

Vonnegut inkább a férfi olvasók számára kedves író, és ez talán egyedi humorának köszönhető, amelyet sokszor neveznek a legfeketébb fekete humornak (igaz leginkább kiadói szeretik így nevezni), illetve nem utolsó sorban regényei utópisztikus sci-fi jellegének is.

Német származású amerikai, aki azon kevesek közé tartozik, akik túlélték hadifogolyként Drezda bombázását. Talán az a tragikusan ambivalens helyzet – saját országának bombázó gépei által okozott mérhetetlen pusztítás után kellett látnia egy gyönyörű város pusztulását, és ártatlan tízezrek holttesteit a kevés túlélővel eltemetni – erősíti meg benne az egész életre szóló sötét látásmódot. A tengeren túlra való hazatérése után határozta el, hogy megírja egy könyvben amit Németországban átélt, de hogy erre valóban képes legyen, 24 évet kellett várni. Mondhatjuk, hogy megérte, mert az 1969-es „Ötös számú vágóhíd” a legnagyobb kortárs írók közé emelte. Saját maga úgy ír erről, hogy meg kellett találnia azt a fekete humort, amelyen keresztül képes arról a szörnyűségről hitelesen írni.

Az Isten hozott a majomházban című összeállítás válogat Vonnegut novellái között, de leginkább az ’50-es, ’60-as évek terméséből készült. Ezek között találhatunk sötét utópiákat, melyek orwelli jövőképet festenek, mint például az „Eufió kérdés” amely azt a kérdést teszi fel, hogy elérhető-e mesterséges eszközökkel a boldogság, vagy a címadó, „Isten hozott a majomházban” a nem is távoli jövőben a túlnépesedés miatt kialakított „Öngyilkos Szalonokról” szól, ahol kellemes körülmények között lehet véget vetni az életnek. Hasonló de még megrázóbb a „Harrison Bergeron”, amely a jövő népességének genetikai hibáit eltüntető mesterséges, erőszakos, felülről irányított esélykiegyenlítésre ad megrázó ötleteket.
Vannak a novellák között a jelenben játszódó, de a természet törékenységéről és az emberi szabadság korlátozottságáról szóló szívhez szóló történetek, ilyen a „Szarvas a kombinátban”. Vonnegut érzékeny az ember és a természet elmérgesedett viszonyára, és ez már ezekben a korai írásaiban is érezhető. A sci-fi és a fekete humor számára eszköz ahhoz, hogy rádöbbentsen minket arra, mennyire meg kell becsülni az életet, és azokat az apró örömöket, értékeket, melyeknek nap mint nap örülhetnénk, de nem tesszük.