Ki mit lát meg benne(d)?

Egy napraforgó. Másnak csak egy napraforgó csupán. Ugyan már ilyet már mindenki látott. Egy útközben elveszített mag. Rosszhelyen kelt ki, ennyi az egész. Talán egy madár pottyantotta ki csőréből, vagy még tavalyról maradt itt, mert nem vitték el mint a többit, és nem olaj formájában folytatta tovább életét. Ehelyett az ujjászületést választotta nem egy napraforgó táblában talált termőtalajra. Dacol a világgal, pedig tudja így sokkal nehezebb. Könnyebben észreveszik, tán a szépsége és árvasága miatt le is szakítják. Megölik. Elpusztítják. Többet vállal, mint a többi mert lüktet benne az életkedv.

Egy napraforgó. Nekem az egyetlen.
– Szedd le nekem!- kértem meggondolatlanul.
És Ő nyomban készülődött. Cuccait a kezembe nyomva határozottan mérte fel a mező szélét. Egy pillanat alatt átsuhant az agyamon: ezzel végeszakad egy küzdelmes életútnak. Megszakítani…

Nincs jogunk!

Csak egy napraforgó…
– Ne tedd!- kérleltem.
De ő már neki készült. Nem hagyja ott…
Most mi legyen? Meg kell akadályoznom. Gondolj ki gyorsan valami jót!
Hirtelen mentő ötletem támadt: Fogtam és a kezébe nyomtam a fényképezőgépet.
-Inkább fényképezzük le!
Beleegyezett és a búzatábla közepén két fiatal egy szál árva virágot fényképzett. Egy olyan különc virágszálat, amire az Isten óvó karja is vigyázz. És nem csupán egy napraforgó olyan mint a többi, hanem A NAPRAFORGÓ, aminek már személyes története is van.