Jenő (laszlojeno)
2010. január 16., 15:59
Címkék: Szélrózsa 2010, myLuther
Mivel készüljön a myLuther csapata a szarvasi Szélrózsára?
Itt szó volt a 2 évvel korábbiról: http://myluther.hu/bejegyzesek/3531.
Ide pedig nyomhatjátok az ötleteket, meg hogy eleve ki lesz az, aki ott lesz és tudna valami segítséget nyújtani a szervezésben, vagy valami programmal, kreatívkodással, akármivel. Szóval ötleteljetek!
Egy biztos: ahol legalább 2000 fiatal összegyűlik 5 napra a keresztény tanítás és a jókedv jegyében, ott nem kellene kihagynunk a lehetőséget, hogy gyarapítsuk a myLutherezők táborát.


meghívhatnánk a Kaláka együttest, hogy a gyereksátorban adják elő Kányádi Sándor gyermek-verseit, a felnőtteknek pedig a Hegyi beszéd megzenésítését
ott leszek. adom magam (ez nem tudom, kinek mennyire jó? :D)
még gondolkozom rajta…
Én még nem tudom, hogy ott leszek-e, de ha igen akkor valamit bevállalok
én max babázót vállalhatnék, ha egyáltalán babával el tudok menni. Eddig minden szélrózsán ott voltam, sajnálnám kihagyni. Milyenek lesznek a körülmények? (házikó? vizesblokk? etc. S ha olyan pocsék idő lesz mint 2 éve?! Akkor tutti maradunk.
Kaláka örök kedvenc. Felnőttként végigcsápoltuk a gyerekeknek szervezett koncertet, szegény gyerkőcök a színpadhoz oda se fértek a felnőttektől…
hú de jó volt, mármint a gyerekkoncert
@kispipacs, én syívesen segítenélek a babával :)
ez kedves. köszi. :)
Mindenképpen hirdetni kell sokfelé a myLuthert, ezt lehetne többféleképp is, a sajtcetlitől az óriásplakátig.
Szerintem nagy macera sátorral kimenni, inkább kéne kunyerálni egy sátorfalat, ahová kirakhatnánk dolgokat, pl. így: http://www.youtube.com/watch?v=aCNSWwAJNZE
És lehetne egy kerekasztalbeszélgetés is E-gyház témakörben, pl. Bence, Tsabeeka, Horváth-Bolla Zsuzsanna, stb. emberek között.
Esetleg lehetne kérni az illetékeseket, hogy ha lesz internetes sátor vagy hasonló, a myLuther legyen a kezdőlap.
@mumin: Nekem tetszenek az ötletek.
A két évvel ezelőtti fotókiállítás megismétlése meg alap.
@tsabeeka: Mit szólnál egy e-egyházas kerekasztal-beszélgetéshez? (Ha már a Szélrózsa úgyis itt lesz a Viharsarokban.)
Ráadásul a téma teljesen jó és sok embert vonzhat.
És megint kellene valami pályázat.
2 éve sok új ember azért regisztrált közénk, mert ide lehetett feltölteni a fotópályázat képeit.
Valami bemutatkozás is lehetne nem?:-D Ott a színpadon xd
Vagy például lehetne táncház:-D én társastáncolok szóval értek hozzá valamilyen szinten:-D
fotókiállítás? egy csomó klassz kép készült a 2 év alatt, amit megosztottunk egymással. (S a myLuthernek, ez az egyik "vonala")
én szeretnék dolgozni szélrózsán :)
Én ha jól emlékszem a szélrózsa dátumára akkor bele esik a szülinapom is… (már ha elérek oda)
ez a beszéd! majd jól megünnepeljük, egyébként nekem is jéééé, még jó, hogy mondod, így előre fel tudok rá készülni lelkileg :D
Arra miért kell lelkileg felkészülni??? Csak 1 évvel idősebbek leszünk… már megint…
hát arra gondoltam, hogy átgondolom, milyen innivalót veszek például: de ha jössz, és benne vagy, akkor akár össze is dobhatnánk, nekem 21-én van, neked?
én mindig izgulok szülinap előtt: idén is ki kell találni valami ökörséget mint tavaly a láthatatlan vodkanarancs
17-én van nekem… akár megoldhatjuk azt is… még messze van az és az sem biztos hogy megyek, mondjuk Jucival (Kiscsillag) terveztük, hogy ilyen ottani „munkásnak” jelentkezünk… aztán kitudja mi lesz még addig
Mitől volt láthatatlan a vodkanarancs?
@Márk nekem 13-án van :D fiúk, hármas szülinapi buli?:)
óóó, én benne vagyok!!! :D
Jenő, attól volt láthatatlan, mert egy soha-ki-nem-ürülő narancsleves üdítős flakonnal mászkáltam egész délután és estére jelentősen lelassultam megmagyarázhatatlan módon
@Kiscsillag, Veled mindig öröm inni :D:D:D
@Márk – hol lehet szerezni ilyen láthatatlan vodkanarancsos üveget??? Mondjuk Én inkább Boros-cola-s üveget kérnék, de lehet vodka-energy is, de a pálinkás üveget sem hajítanám el magamtól :D
hát, nem bonyolítottam túl a dolgot, ha jól emlékszem (:P), akkor egy Bravo-s üvegben rejtettem el a nedűt, mindenki azt hitte, hogy egészséges rostos narancslevet iszom, pedig nem is, hehe
Szóval akkor a boros cola-t egy cola-s üvegbe, a pálinkát ásványvizes üvegbe, a vodka-energy-t meg literes energia italos üvegbe tegyem??? Ennyi a titka??? vagy kell még hozzá valami???
ahogy érzed! a lényeg, hogy az átlátszó üvegen se látszódjék meg a nedű „keverék” szubsztanciája, hanem alkoholmentes italnak tűnjön még a legélesebb szemnek is
Azt meg lehet oldani, de az orrot és a nyelvet nem csapja be az üveg… na meg, ha az alkohol mentestől egyre jobb kedvünk lesz az már feltünő is… de azért egy próbát megér… majd a suliban tesztelem :D
csak óvatosan! szurkolok!
Pálnikás teával működött már a dolog… huh, lehet holnap is azt kéne vinnem :D:D:D:
Ejnye, srácok! Jól szétoffoltátok a topikot…
Ugyan már, mi csak a kérdésedre válaszoltunk… Mivel készüljön a myLuther csapata a szarvasi Szélrózsára? Mi megválaszoltuk, hogy mi egyénileg hogyan fogunk hozzájárulni a jó hangulathoz :D
készítsünk myLutheres pólókat…..
@fueloep miért öröm velem inni? olyankor butus leszek! :$ :)
@Kiscsillag azért öröm, mert…
Részegen mindenki butus lesz… :D
nem csináltatunk mylutheres pólót?:D
őőőő, igen, asszem, ezt én már egyszer elvállaltam… :-) Aztán ebben maradtuk. De nem lenne badar dolog ez a póló. Meg bögréről is volt szó. És kéne matricát csináltatni, az jópofa szóróanyag, és olcsó. Mmint, vmi jó dizájnú matricát.
myLuther-sör?
:))))) Ez jó! (Mellesleg megjegyezném, hogy öcsém ahova Pécsett jár közösségbe, ott a pap „Jézus Szíve Rozét” csinált. :-) )
Úúúúúúúúúú, a Jézus szíve rosé mekkora poén! :)
Valami tényleg kellene. Jakszi! Vizsgaidőszak után megint rá kellene cuppanni a pólótémára.
Jakszi? :D:D:
kész
Jenő, kell egy minta (mondjuk A4es méretű lapra férjen ki, mert akkor sokkal olcsóbb),
kell hogy milyen pólót akarunk, mennyit… és akkor kérek árajánlatot. De kb sztem a sima póló 5-6-7száz ft körül jön ki, ha pulcsit, gallérosat… stb.-t akarunk, akkor az több.
Krisztina! Te ne nevess, hanem pakold a poggyászod, mert júliusban jössz Szarvasra. Ildivel együtt!
Jenő, a diktátor ;)!
Miért? Igaza van. :-)